Nemrég jelent meg Ciceró könyve, melynek címe: Hogyan nyerjük meg a választásokat?. A könyv tárgya aktuális – bár a kiadás kissé megkésett, mindenesetre politikusaink most is bizton hasznát veszik. A Quintus Tullius Cicero által írt munka eredetileg testvérének, Marcus Cicerónak készült, aki a választásokon indult – és Kr. E. 64-ben meg is nyerte azt. A kiadás kapcsán Kocsis Noémi kérdezte Dr. Németh György ókortörténészt, az ELTE tanárát.
Ahogy a professzor mondja, a római választások alapvetően 3 dologban különböztek a maiaktól, ebből a legfontosabbat meg is nevezi: a gyakoriságot. Ma, a választások napján, április 9.-én már mindenkinek elege van a kampányolásból, várjuk a csendet, hogy négy év múlva végigcsináljunk mindent újra. Rómában azonban nem volt szünet, amint megválasztották az új konzult, már jöttek is a jövő évi jelöltek, a polgárok pedig egész életük során az ígéreteket hallgatták, megállás nélkül. Márpedig a pályázók nem kímélték választóikat: hazudtak és színleltek kőkeményen, hiszen ezt ugyan nyíltan senki sem ismerte be, de a tisztségek a pénzről szóltak. Az egy éves hivatal lejárta után a tisztségviselők egy-egy provincia élére kerültek, ahol helytartóként úgy szedték az adókat, ahogy akarták – vissza is térült a reklámokra fordított temérdek pénz, ahogy ma is.
A kampányelemek sem változtak: „az ellenfelet szokás volt azzal vádolni, hogy lop, csal, sikkaszt, testvérhúgával hál”. Ez bizony ma is így van, a lopás és hasonlók sosem elavuló kifejezések. Az ellenfelet csalással, korrupcióval vádolni, antiszemita megjegyzéseket tenni napjainkban is szokás. A szimpatizánsok sem pihennek, az éj leple alatt a plakátokat dekorálják. Hiába, a világ formálódik, de vannak dolgok, amik ugyan olyanok maradnak.
A kampánykörút sem új találmány, a jelöltek bejárták a körzeteket, gyűléseket tartottak és minden módon megpróbáltak a köznép kegyeibe férkőzni. Közismert volt például a névbemondók, nomenclatorok használata, akik a polgárok nevének fülbe súgásával jelentős módon hozzájárultak az út sikerességéhez. Ez egyszerű pszichológia, létezik ma is: tégy úgy, mintha közülük való lennél, hitesd el, hogy a barátjuk vagy és máris szavazatok tömegeit kapod.
„Ha valaki megismeri ennek a kornak a választási stratégiáját, akkor valóban levonhatja a következtetést, hogy ami ma Magyarországon választásként folyik, az – úgymond – elsőáldozó lányok baráti összejövetele…” – mondja a professzor a beszélgetés végén. Nos, ha ez valóban így volt, én Rómában megőrültem volna, hiszen ha figyelmesen nézzük a dolgokat, ma is ugyan az történik – csak ritkábban.
Választások egykor és most
2007 január 2. | Szerző: Freya
Választások egykor és most
Nemrég jelent meg Ciceró könyve, melynek címe: Hogyan nyerjük meg a választásokat?. A könyv tárgya aktuális – bár a kiadás kissé megkésett, mindenesetre politikusaink most is bizton hasznát veszik. A Quintus Tullius Cicero által írt munka eredetileg testvérének, Marcus Cicerónak készült, aki a választásokon indult – és Kr. E. 64-ben meg is nyerte azt. A kiadás kapcsán Kocsis Noémi kérdezte Dr. Németh György ókortörténészt, az ELTE tanárát.
Ahogy a professzor mondja, a római választások alapvetően 3 dologban különböztek a maiaktól, ebből a legfontosabbat meg is nevezi: a gyakoriságot. Ma, a választások napján, április 9.-én már mindenkinek elege van a kampányolásból, várjuk a csendet, hogy négy év múlva végigcsináljunk mindent újra. Rómában azonban nem volt szünet, amint megválasztották az új konzult, már jöttek is a jövő évi jelöltek, a polgárok pedig egész életük során az ígéreteket hallgatták, megállás nélkül. Márpedig a pályázók nem kímélték választóikat: hazudtak és színleltek kőkeményen, hiszen ezt ugyan nyíltan senki sem ismerte be, de a tisztségek a pénzről szóltak. Az egy éves hivatal lejárta után a tisztségviselők egy-egy provincia élére kerültek, ahol helytartóként úgy szedték az adókat, ahogy akarták – vissza is térült a reklámokra fordított temérdek pénz, ahogy ma is.
A kampányelemek sem változtak: „az ellenfelet szokás volt azzal vádolni, hogy lop, csal, sikkaszt, testvérhúgával hál”. Ez bizony ma is így van, a lopás és hasonlók sosem elavuló kifejezések. Az ellenfelet csalással, korrupcióval vádolni, antiszemita megjegyzéseket tenni napjainkban is szokás. A szimpatizánsok sem pihennek, az éj leple alatt a plakátokat dekorálják. Hiába, a világ formálódik, de vannak dolgok, amik ugyan olyanok maradnak.
A kampánykörút sem új találmány, a jelöltek bejárták a körzeteket, gyűléseket tartottak és minden módon megpróbáltak a köznép kegyeibe férkőzni. Közismert volt például a névbemondók, nomenclatorok használata, akik a polgárok nevének fülbe súgásával jelentős módon hozzájárultak az út sikerességéhez. Ez egyszerű pszichológia, létezik ma is: tégy úgy, mintha közülük való lennél, hitesd el, hogy a barátjuk vagy és máris szavazatok tömegeit kapod.
„Ha valaki megismeri ennek a kornak a választási stratégiáját, akkor valóban levonhatja a következtetést, hogy ami ma Magyarországon választásként folyik, az – úgymond – elsőáldozó lányok baráti összejövetele…” – mondja a professzor a beszélgetés végén. Nos, ha ez valóban így volt, én Rómában megőrültem volna, hiszen ha figyelmesen nézzük a dolgokat, ma is ugyan az történik – csak ritkábban.
Oldal ajánlása emailben
X